Akik a címlapon vannak...

Bulvar friss

2020. december 2., szerda

 Ahogy azt sejteni lehetett, a koronavírus-járvány elleni vakcinának nem csak azok lesznek a nyertesei, akik majd megkapják az oltásokat, de azok a cégek is, amelyek legyártják őket. A legfrissebb hírek szerint Ázsia leggazdagabb embere mostantól már egy Zhong Shanshan nevű férfi, akinek csak idén a vagyona 7 milliárd dollárral nőtt, így már majdnem 78 milliárd dollárral gazdálkodik, ezzel pedig maga mögé utasította az indiai Mukesh Ambanit és az Alibabáról ismertté vált vállalkozót, Jack Mát.

Ráadásul ezzel az összeggel már nem csak Ázsia leggazdagabb embere, de a világ leggazdagabb embereinek a listáján is a 11. helyre jutott fel. A “magányos farkas” becenevet viselő Zhong karrierje során volt szinte minden. Dolgozott újságíróként, gombafarmot üzemeltetett, de az egészségügyben is szerzett tapasztalatot. Mostani gazdagodása mögött az áll, hogy a Bajnokok Ligája – Utolsó hazai meccsét játssza a Fradi: összejöhet-e a bravúr? 09:21 2020.12.02

„Haldoklik a lelkem” – Nick Árpi mélypontra került: teljesen összetört a vírus miatt 09:21 2020.12.02

Engedélyezték a Pfizer koronavírus-vakcináját: napokon belül oltják az embereket a britek 09:21 2020.12.02

Alig termett idén magyar barack és szilva: ez az oka 09:21 2020.12.02

Gyászol Harry herceg 09:21 2020.12.02

Járványhelyzet: a szomszédban bevezetik a hétvégi zárvatartást a vendéglátóhelyek számára 09:21 2020.12.02

Szívszorító: 47 év házasság után pár másodperc különbséggel hunyt el koronavírusban férj és feleség 09:21 2020.12.02

A VV-lányok kielemezték: ilyenek lehetnek a villa fiú játékosai az ágyban - videó 09:21 2020.12.02

Döbbenet – 13 és 15 éves fiatal támadt rá egy idős nőre Tatabányán: a földre lökték, majd kirabolták 09:21 2020.12.02

Újra megdőlt a rekord: ennyi koronavírusos beteg nem halt még meg egy nap alatt Magyarországon - íme a friss adatok 09:21 2020.12.02

Sikításoktól volt hangos a villa: VV Dani és VV Moh így álltak bosszút VV Mercin – videó 08:21 2020.12.02

Kisbusz borult az árokba Bugyi térségében 08:21 2020.12.02

Még mindig nem látni a végét: újabb rendkívüli szigorításokat hoztak Németországban, szinte teljesen leáll az élet 08:21 2020.12.02

Újra emelkednek az üzemanyagárak: ennyiért tud tankolni a hazai kutakon 08:21 2020.12.02

Schmuck Andor őszintén vallott a gyermekvállalásról: „Már csak egy lépés, hogy apává váljak” 08:21 2020.12.02

„Rettegéssé vált az életem” – Nagyon megviseli a járvány Fodor Zsókát 08:21 2020.12.02

Ritka pillanat: végre együtt láthatjuk Madonna összes gyermekét – videó 08:21 2020.12.02

Drámai adatok: közelíti a 64 milliót a fertőzöttek és a másfél milliót a halálos áldozatok száma a világban 08:21 2020.12.02

“Ez egy éltre szól” - Így búcsúzik a Barátok közttől Szabó Kitti 08:21 2020.12.02

„Viccnek is durva” – Deutsch Tamás reagált az ellene irányuló kezdeményezésre 08:21 2020.12.02

Jó hír: hosszú idő után újra megnyitják az Eiffel-tornyot – Ekkortól lesz ismét látogatható 07:21 2020.12.02

Ma vesznek végső búcsút Benkő Lászlótól - Kóbor János elárulta: fájdalmas oka van, amiért nem mond beszédet a temetésen 07:21 2020.12.02

Babát vár Megyeri Csilla? Sejtelmes posztot osztott meg közösségi oldalán 07:21 2020.12.02

Nézni is kellemetlen: egy angliai városban nagyon szerencsétlenül sikerült felkapcsolni a karácsonyi fényeket – videó 07:21 2020.12.02

Szörnyű: tizenegy jemeni gyermek vesztette életét az elmúlt napokban történt támadások során 07:21 2020.12.02

Megrázó: több száz gyerekpornós képet töltött fel a netre egy budapesti férfi – A saját gyermeke is a felvételeken volt 07:21 2020.12.02

Hatalmas bravúr: Nagy Ádám győztes gólt szerzett Angliában 07:21 2020.12.02

Még ez is: csúnyán ránk rúgja az ajtót a tél, érkezik az ónos eső – Mutatjuk, hol 07:21 2020.12.02

„Inkább öngyilkos leszek, mint a börtön” – Rácsok mögé kerülhetnek a negyedik emeletről kizuhant Pannika szülei 05:21 2020.12.02

Blikk-exkluzív: fotók az orgia helyszínéről, ahol lebukott Szájer – Megszólalt a szexbuli szervezője 05:21 2020.12.02

Straub Dezső döbbenetes vallomása: Böröndi Tamás hívott mentőt a Vidám Színpad koronavírusos művészéhez – A színészt rettenetesen megviselte barátja halála 04:01 2020.12.02

Benkő László fiának megrendítő vallomása: „Fogtuk apu kezét, amikor itt hagyott bennünket” 04:01 2020.12.02

A színész tisztázta a helyzetet párja exével, Sánta Lászlóval – Kiderült: így alakult szerelemmé Széphalmi Juliska és Nagy Balázs kapcsolata 04:01 2020.12.02

Kutyái mentették meg az életét: szinte mindenüket elvesztették a pusztító tűzben Enikőék 04:01 2020.12.02

Feljelentést tett a belga ügyészség Szájer ellen kábítószerrel való visszaélés miatt 22:41 2020.12.01

Koronavírus-fertőzésben elhunyt egy székesfehérvári nővér és egy felcsúti orvos 22:41 2020.12.01

Harminc év után újra eljátszotta ikonikus jelenetét a Reszkessetek betörők! sztárja 22:41 2020.12.01

Vona Gábor elegánsan reagált a Szájer-ügyre, pedig lenne oka rá, hogy ne így tegyen 22:41 2020.12.01

Mi lehet a megoldás a lakhatási szegénységre? 22:41 2020.12.01

Újra szerelmes Rihanna, most egy újabb világsztár a szerencsés – fotó 22:41 2020.12.01

Komoly döntést hozott: saját boltot nyitott Szabados Ágnes 22:41 2020.12.01

Tolvai Reni az anyukájával közösen küzdött meg a plusz kilókkal – Fotókon az elképesztő átalakulásuk 21:41 2020.12.01

Miniszterelnökség: a vártnál kisebb részvételi arány mellett alacsony fertőzöttség 21:41 2020.12.01

„Legszívesebben visszavágnék” – Nem akarnak lesüllyedni a szintjükre, így inkább nem csatáznak a rosszmájú kommentelőkkel Emlióék 21:41 2020.12.01

Büszkék lehetünk: erőn felül teljesít a Fradi a BL-ben 21:41 2020.12.01

Újabb részletek a németországi ámokfutásról: fotókon a tragédia 21:41 2020.12.01

„Tizennégy együttes számára biztosítunk stúdióidőt” – Így segíti a kollégáit Lovasi András 21:41 2020.12.01

Meleg ruhát hoznak a Blikk angyalai: újabb két olvasónk karácsonyát tették szebbé 21:41 2020.12.01

Karanténban a sztárok: a koronavírusos Csepregi Éva és a már gyógyult Geszti Péter vallott a bezártságról – videó 21:41 2020.12.01

Nem fogja kitalálni, kikről ír könyvet Kerényi Miklós 21:41 2020.12.01

Igazi divatdiktátorrá vált: fehérben lett sztár Rózsa György 20:41 2020.12.01

Törökországban még mindig durván sok az új koronavírus-fertőzött – Folyamatosan rekordokat dönt a halálos áldozatok száma 20:41 2020.12.01

Koronavírus: ma egy éve, hogy elkezdődött a járvány 20:41 2020.12.01

A Feleségek luxuskivitelben sztárjának vallomása a kapcsolatáról: „Feszültséget okozott, hogy szerepelek ebben a műsorban” 20:41 2020.12.01

Megoperálták Kabát Petit 20:41 2020.12.01

Baleset történt a 47-es főúton, egy kocsi az árokba borult 20:41 2020.12.01

Zsaruk állították le Rita Ora gigabuliját 20:41 2020.12.01

Tovább tombol a járvány a szomszédainknál, drámaian alakuknak a számok a horvátoknál és Szlovéniában is 20:41 2020.12.01

7 dolog, amiket talán Ön sem tudott Gal Gadot-ról, a Wonder Woman bomba nőjéről 20:41 2020.12.01

Bevallotta a nagyvilágnak: transznemű az Eredet sztárja – Hamarosan nemet vált és férfiként él majd 20:41 2020.12.01

A legnagyobb játékosa nélkül lép pályára a Barcelona a Ferencváros ellen 19:41 2020.12.01

InfoDIR Linkkatalógus

Szóbázis Linkkatalógus (81en1.info)

Linkhalom Linkgyűjtemény

Építkezés - Felújítás (netmax.hu)

Rakat | … egy újabb WordPress honlap…

Linkdome linkkatalógus

Linkkollekcio | Cikkgyűjtemény

Helyretesz | Adatmentéstől a zöldtetőépítésig

NetLinktár Linkkatalógus - Linkgyűjtemény - Linktár (netlinktar.info)

Ingyenes emailcím klap.hu domainnel - MailService.com

Webdirectory of Lichens and me by Katalin Molnar

A legjobb linkek egy helyen! - Lapok Neked linkgyűjtemény

Cegkatalogus webáruház

Linkgyűjtemény, linkkatalógus, cikkek, lapok - seo4website.info

Felteszem! | Közösségi hírportál

Hírszőnyeg cikkek | Cikk-Cakk Hírszőnyeg (weu.hu)

link mutato – Just another WordPress site

MaXLap.com - Ingyen apróhirdetés percek alatt, több apróhirdetési oldalon is

LinkHáló Linkkatalógus (linkhalo.info)

Linkmanó Linkgyűjtemény (linkmano.info)

Czövek Attila Csaba (Cacsi) linkatalógusa

Linkgyűjtemény - linkkatalógus - linktár (ucoz.hu)

SEO Betyár Linkkatalógus (seobetyar.info)

Schwerlastregale und Mehr - Wissenswertes zu allen Themen (top-linkcsere.info)

Wal link katalógus - webkatalógus - seo linktár ::

Linkbloom linkkatalógus | Magyar nyelvű weboldalak kategorizált gyűjteménye.

Linkcsillag Linkkatalógus | Ingyenes katalógus, kategorizált linkgyűjő oldal

Linkbarlang Linkgyűjtemény | Magyar nyelvű honlapok kategorizált gyűjteménye

Gyors megjelenés

Keresőbarát kialakítás

Teljes értékű linkek

Minőségi linkek - A legjobb webes linkkatalógus (linkem.hu)

Weblaptár - Weblaptár (weblaptar.hu)koronavírus ellen vakcinát gyártó Beijing Wantai Biological nevű céget még áprilisba a tőzsdére vitte és hát a vakcina utáni hajsza miatt a részvények ára jelentősen megugrott

magyar media

2020. november 6., péntek

 Hazánkban az országos női magazinok és a bulvárlapok adják az összes lapértékesítés felét, az országos közéleti-gazdasági lapok pedig hat százalékát - derül ki a MATESZ felméréséből.

A Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ) kedden publikált felmérése szerint 2009 harmadik negyedévében Magyarország legnépszerűbb lapja a Story volt, 274 ezer darabos értékesítési példányszámmal. A dobogó második helyét a Nők Lapja foglalja el 255 ezer értékesített példánnyal, harmadikként pedig a Blikk végzett, 206 ezerrel.

A legnagyobb értékesítés

i példányszámmal rendelkező húsz magyar újság műfaj tekintetében változatos. Előkelő helyen szerepelnek a bulvárlapok, a tévéműsorújságok és a női magazinok, ugyanakkor közéleti vagy gazdasági lap egy sem került be. A top 20 2009 harmadik negyedévében összesen 3 millió 112 ezer darab példányt értékesített. Ez a MATESZ vizsgálatába bevont 134 nem ingyenesen terjesztett kiadvány összes értékesített példányszámának (6 millió 304 ezer darab) a fele.

Nőknek szóló lapokból mintegy másfél millió adtak el július-szeptember között, bulvárújságból valamivel kevesebbet, 1 millió 400 ezer darabot. Ezzel a kettő a teljes lapértékesítés majdnem felét adja a MATESZ felmérése szerint. Az értékesítések 16 százalékát a tévéműsorújságok, 11 százalékát különböző regionális kiadványok tették ki.

A fennmaradó negyedbe kerültek a férfiaknak szóló magazinok (Playboy, FHM), az ifjúsági magazinok (IM, Bravo), a hobbi- és szakmai újságok (Auto Bild, Autó-Motor, Villanyszerelők Lapja), valamint többek között a közéleti és gazdasági lapok. Az utóbbi kategóriába sorolt újságok adták a teljes példányszám 6 százalékát. A legnépszerűbb közülük a Népszabadság volt, 90 ezer eladott példánnyal a harmadik negyedévben, második a HVG 77 ezerrel, harmadik a Magyar Nemzet 46 ezerrel.

Az ingyenes kiadványok közül a 255 ezer példányban nyomott Metropolt a Budapesti Piac és a Helyi Téma előzi meg 630-630 ezres példányszámmal. Összesen 2 millió 737 ezer példányt nyomtak az ingyenes lapok kiadói.

nyolc-ev-alatt

2020. október 1., csütörtök

… Colin Weir és felesége, Christine 2011-ben egész Európa leggazdagabb lottónyertese lett, amikor az övék lett az EuroMillions 161 millió fontos, vagyis 64 … elhunyt, és most a Daily Record által közölt dokumentumok szerint vagyonuk addigra egynegyedével, 40 millió fonttal, tehát úgy 16 milliárd forinttal csökkent… Kérdezhetnénk, hogy miként lehet ennyi pénzt elherdálni, ám a férfi esetében néhány luxuscikk mellett sok költekezést … inkább befektetésként kell értelmezni és még így is bőven lesz mit a tejbe aprítania a leszármazottjainak.

https://hirnavigator.hu/hir/ 385034-nyolc-ev-alatt-16-milliard-forintot-vert-el-lottonyeremenyebol-ezekre-a-d olgokra-koeltoett

… BORSONLINE Colin Weir és felesége, Christine 2011-ben egész Európa leggazdagabb lottónyertese lett, amikor az övék lett az EuroMillions 161 millió fontos, … elhunyt, és most a Daily Record által közölt dokumentumok szerint vagyonuk addigra egynegyedével, 40 millió fonttal, tehát úgy 16 milliárd forinttal csökkent… Kérdezhetnénk, hogy miként lehet ennyi pénzt elherdálni, ám a férfi esetében néhány luxuscikk mellett sok költekezést … inkább befektetésként kell értelmezni és még így is bőven lesz mit a tejbe aprítania a leszármazottjainak.

https://hirvilag.hu/article/ bl-kialakultak-a-kalapok-a-csoportkor-sorsolasa-elott-4860795

… BORSONLINE Colin Weir és felesége, Christine 2011-ben egész Európa leggazdagabb lottónyertese lett, amikor az övék lett az EuroMillions 161 millió fontos, … elhunyt, és most a Daily Record által közölt dokumentumok szerint vagyonuk addigra egynegyedével, 40 millió fonttal, tehát úgy 16 milliárd forinttal csökkent… Kérdezhetnénk, hogy miként lehet ennyi pénzt elherdálni, ám a férfi esetében néhány luxuscikk mellett sok költekezést … inkább befektetésként kell értelmezni és még így is bőven lesz mit a tejbe aprítania a leszármazottjainak.

https://hirvilag.hu/article/ bodi-sylvi-a-szepsegversenyekrol-elmelkedik-minden-noben-ott-a-szepseg-3954287

… BORSONLINE Colin Weir és felesége, Christine 2011-ben egész Európa leggazdagabb lottónyertese lett, amikor az övék lett az EuroMillions 161 millió fontos, … elhunyt, és most a Daily Record által közölt dokumentumok szerint vagyonuk addigra egynegyedével, 40 millió fonttal, tehát úgy 16 milliárd forinttal csökkent… Kérdezhetnénk, hogy miként lehet ennyi pénzt elherdálni, ám a férfi esetében néhány luxuscikk mellett sok költekezést … inkább befektetésként kell értelmezni és még így is bőven lesz mit a tejbe aprítania a leszármazottjainak.

https://hirvilag.hu/article/ nagy-unnep-a-vas-megyei-faluban-ha-gyerek-szuletik-4813981

… BORSONLINE Colin Weir és felesége, Christine 2011-ben egész Európa leggazdagabb lottónyertese lett, amikor az övék lett az EuroMillions 161 millió fontos, … elhunyt, és most a Daily Record által közölt dokumentumok szerint vagyonuk addigra egynegyedével, 40 millió fonttal, tehát úgy 16 milliárd forinttal csökkent… Kérdezhetnénk, hogy miként lehet ennyi pénzt elherdálni, ám a férfi esetében néhány luxuscikk mellett sok költekezést … inkább befektetésként kell értelmezni és még így is bőven lesz mit a tejbe aprítania a leszármazottjainak.

https://hirvilag.hu/article/ online-beszelgetessorozat-indul-az-antikvitasok-vilagarol-4860503

… BORSONLINE Colin Weir és felesége, Christine 2011-ben egész Európa leggazdagabb lottónyertese lett, amikor az övék lett az EuroMillions … a Daily Record által közölt dokumentumok szerint vagyonuk addigra egynegyedével, 40 millió fonttal, tehát úgy 16 milliárd forinttal csökkent… Kérdezhetnénk, hogy miként lehet ennyi pénzt elherdálni, ám a férfi esetében néhány luxuscikk mellett sok költekezést … inkább befektetésként kell értelmezni és még így is bőven lesz mit a tejbe aprítania a leszármazottjainak.

… forint) értékben voltak bútorai, ékszerei és műalkotásai. Garázsában négy luxusautó állt – egy 10 ezer font … értékű, klasszikus Bentley Arnage, … Halálakor egy 1,1 millió font … értékű, öt hálószobás tengerparti házban élt Ayr-ban , amit 2018 júniusában vásárolt, miután tönkrement a … mozi teremmel, uszodával és istállóval is büszkélkedő, négy hálószobás házra , melyet egy 93 ezer négyzetméteres kert és erdő vesz körül.

http://www.fortunaweb.hu/ Igy_verjunk_el_16_milliardot_a_lottonyeremenyunkbol_8_ev_alatt_651

Bejegyezte: apuka dátum: 6:12 2020. október 1., csütörtök

HTTP/1.1 200 OK Content-Type: bulvarosmedia.blogspot.com/html Vary: android Content-Length: 5710 (… rest of HTTP response headers…)

Colin Weir és felesége, Christine 2011-ben egész Európa leggazdagabb lottónyertese lett, amikor az övék lett az EuroMillions 161 millió fontos, vagyis 64 milliárd forintos jackpotja. Colin 2019 decemberében, 71 éves korában vérmérgezésben és akut vesekárosodásban elhunyt, és most a Daily Record által közölt dokumentumok szerint vagyonuk addigra egynegyedével, 40 millió fonttal, tehát úgy 16 milliárd forinttal csökkent.

Kérdezhetnénk, hogy miként lehet ennyi pénzt elherdálni, ám a férfi esetében néhány luxuscikk mellett sok költekezést inkább befektetésként kell értelmezni és még így is bőven lesz mit a tejbe aprítania a leszármazottjainak.

A nyeremény átvétele után folyt a pezsgő, de Colin csak nyolc évig élvezhette a mesés vagyont

A nyeremény átvétele után folyt a pezsgő, de Colin csak nyolc évig élvezhette a mesés vagyont © AFP

ÍME A LISTA WEIR BEFEKTETÉSEIRŐL.

– 212 ezer font (84 millió forint) értékben voltak bútorai, ékszerei és műalkotásai.

– Garázsában négy luxusautó állt – egy 10 ezer font (4 millió forint) értékű, klasszikus Bentley, egy 28 250 font (11,5 millió forint) értékű, hároméves Jaguar, valamint egy 24 ezer font (9,6 millió forint), illetve egy 35 ezer font (14 millió forint) értékű Mercedes.

– Egy hónappal a halála előtt Weir 55 százalékos részesedést vásárolt a Patrick Thistle labdarúgóklubban, hogy a rajongóknak adományozhassa, és így a helyi közösség kezébe adja a klub jövőjét.

– Colin halálakor egy 1,1 millió font (440 millió forint) értékű, öt hálószobás tengerparti házban élt Ayr-ban, amit 2018 júniusában vásárolt, miután tönkrement a házassága. Igen, a férfi 38 évnyi házasság után tavaly nyáron elvált feleségétől, Christine-től.

Nyolc év alatt 16 milliárd forintot vert el lottónyereményéből, ezekre a dolgokra költött

– Azt a 3,5 millió font (1,4 millárd forint) értékű Frognal House-ban található ingatlant, melyet állítólag teljesen berendezve, 10 percnyi megtekintés után vettek meg, felesége nevére íratta.

– 850 ezer fontot (úgy 335 millió forintot) költöttek egy moziteremmel, uszodával és istállóval is felszerelt, négy hálószobás házra, melyet egy 93 ezer négyzetméteres kert és erdő vesz körül.

– A lóversenyrajongó Colin az alábbi három telivérnek is résztulajdonosa volt: két ötéves mén Knighted (1 millió forint)) és Felony (670 ezer forint), valamint egy nyertes ír kanca, If You Say Run (1,6 millió forint).

imagesimages images

Skót futballrajongók gyűjtenek pénzt

2020. szeptember 9., szerda

facebook_logo

DENIAL OF RESPONSIBILITY!
ALL RIGHTS OF THIS PICTURE RESERVED TO HTTP://INDEX.HU/
TO REMOVE THIS PHOTO WRITE US ABUSE@THEWORLDNEWS.NET

Az Egyesült Királyság nagykövetét, Iain Lindsayt szeptemberben Paul Fox váltja hivatalában. Távozó diplomataként Iain Lindsay a Magyar Nemzetnek adott egy interjút kifejtette álláspontját a brexittel kapcsolatban, és felelevenített számos emléket, amely Magyarországhoz köti.

Arról, hogy az Egyesült Királyság január 31-én kilép az Európai Unióból, úgy véli a nagykövet,

NEM BIZTOS, HOGY MINDENKI MEGÉRTETTE, HOGY A BRIT SZUVERÉN, FÜGGETLEN NEMZET AKAR LENNI.

Iain Lindsayt szerint ez az jelenti, hogy többé nem fogadhatják el „Brüsszel, Strasbourg vagy Luxembourg” utasításait. Hangsúlyozta, hogy csak az Európai Uniót hagyták el, nem Európát. Nincs még egy olyan uniós ország, amely annyira szolidárisan és tisztességesen viselkedett volna velünk, mint Magyarország – fűzte hozzá.

A távozó nagykövet beszélt legszebb magyar emlékeiről is. Megosztotta, hogy nagyon megszerette a magyarok életvitelét, a magyar vendégszeretetet. Emlékezetes pillanatai közé sorolta, hogy

Iain Lindsay skót, az interjúban pedig ennek a lelki vonatkozásin túl – „a skótok abban hasonlítanak talán a magyarokhoz, hogy mi is büszkék vagyunk a nemzeti identitásunkra, és nem akarunk függeni másoktól” – beszél a gyakorlati eredményeiről is. Például arról, hogy skót költő nevét viselő Robert Burns Alapítvány több mint egymillió eurót gyűjtött hátrányos helyzetű magyar gyermekek és kórházak számára, skót futballrajongók segítségével pedig pénzt gyűjtenek egy józsefvárosi óvoda felújítására is.

cimke felhö:

Facebook közösségi keresés, Facebook videók feltöltése, Facebook használati feltételek,

Facebook tagok keresések száma,

közösségi portál, portál építés háló,kínai közösségi portál média, kínai nagy fal építése, gyerek zár,

pedofil képeket tartalmazó cikkek, írások találatok, Mark Zuckerberg,Chris Hughes, Forbes.hu-n.

Top 10 Instagram sztárok, videó üzenet feltöltés, top sztárok keresés, média mogulok,

top filmek, mozi sztárok keresési eredmény, videó média player, lejátszás youtubon,

instagram videók minden nap van, van új a nap alatt,

Média videók, elemzések guru, médiában szerepel, celeb sztárok, bulvár hírek szerint,

sajtó magnas, sajtó birodalom, sztár hírek első kézből, színész legendák, top 10 instagram star,

Hollywoodi színészek, Oscar díjas filmek, mozi filmek Magyarországon,YouTube keresések,

YouTube filmek csatornák, csatorna feltöltőtés, YouTube közösség közönség, YouTube feliratozás,

feliratozás, néző szerzés vágy, instagram tagok, videó üzenet, videó player, osztott videók,

Facebook videók, instagram videók, média videók cikkek,

filmek, metró Goldman, legjobb filmrendezo, Oscar díjas filmek,

COVID-19

A bulvársajtó (tágabb értelemben: bulvármédia) gyűjtőfogalom, a populáris,
és amellett felszínes, egyszerűsített gondolati tartalmakat közvetítő,
esetleg népszerűséghajhász médiatermék jelzője, amely sajátos eszközeivel
az azt közvetítő közeg (pl. újság, könyv, tv-, rádióműsor, előadás, elektronikus média)
fogyasztását (példányszámszámát, nézettségét) hivatott növelni.
A bulvár, mint fogalom, a mai, média által irányított világ előtt is létezett.
Alapja akkor és most is, az emberek pletykák iránti vonzódása.
A bulvármédia minden témát kihasznál, amelyet az annak
megfelelő érzelmi töltéssel az olvasó elé tárhat. Ez a hajlam a legegyszerűbb
híranyagoknál is tetten érhető. A szerencsétlenségeket,
emberi tragédiákat, bűncselekményeket, baleseteket, természeti katasztrófákat kísérő,
kevéssé jelentős érzelmi hatáskeltő eszközöket szándékosnak tüntetik fel, ezzel együtt olyan, kezdetleges
ösztönökre építenek, amelyek többé kevésbé mindannyiunkban megtalálhatók
cimke felhö

bulvársajtó,felszínes sajto,emberek pletykák,könyv, tv-, rádióműsor,
irányított világ,irányított bulvár,emberi tragédiákat, bűncselekményeket,
baleseteket, természeti katasztrófákat,minden témát kihasznál,természeti katasztrófa,

12 ads txt

2020. szeptember 4., péntek

2020. szeptember 3., csütörtök

ads.txt

250px-World_of_Tanks_(8465462402)

Top 10 Magyar Instagram Sztár

influencertoplista

  1. Palvin Barbara 10 235 131

  2. Dzsudzsák Balázs 1 002 916

  3. Enji Night 668 949

  4. Andy Csinger 555 827

  5. Tóth Attila 513 090

  6. Hódi Pamela 439 508

  7. Varga Viktória 424 847

  8. Edina Kulcsár 403 063

  9. Istenes Bence 398 604

  10. Bercsenyi Balazs 395 369

Top 10 Magyar Youtube Csatorna

  1. VamosART Drawing 1630000

  2. PamKutya 1150000

  3. Videómánia 1130000

  4. Peter Bence 892000

  5. KerekMese 758000

  6. Radics Peti 736000

  7. TheVR 685000

  8. Barni. 630000

  9. luckeY 628000

  10. UNFIELD 623000

text_to_describe_your_image

Make your data work for you 
  
Rank Math - Best Free WordPress SEO Tools in 2022

We have been awarded by Google DNI (Digital News Innovation Fund), a European programme part of the Google News Initiative, an effort to help journalism thrive in the digital age.

ads.txt

2020. szeptember 3., csütörtök
  • FŐOLDAL
  •  Bejegyezte: apuka dátum: 5:12 2020. szeptember 3., csütörtök

    1

    Bulvarhirek Friss

    2

    Legfrissebb Bulvarhirek

    3

    Magyar Bulvarhirek

    4

    Bors Bulvarhirek

    Bulvaria

    2

    Bulvaria Watches

    3

    Bulvar

    4

    Boulvard

    5

    Bulvaria Cologne

    6

    Vulvar Cancer

    7

    Bavaria

    8

    Bolvar Wow

    9

    Bavarian Inn

    10

    Bavarian Cream

    cimke felhö:

    Facebook közösségi keresés, Facebook videók feltöltése, Facebook használati feltételek,

    Facebook tagok keresések száma,

    közösségi portál, portál építés háló,kínai közösségi portál média, kínai nagy fal építése, gyerek zár,

    pedofil képeket tartalmazó cikkek, írások találatok, Mark Zuckerberg,Chris Hughes, Forbes.hu-n.

    Top 10 Instagram sztárok, videó üzenet feltöltés, top sztárok keresés, média mogulok,

    top filmek, mozi sztárok keresési eredmény, videó média player, lejátszás youtubon,

    instagram videók minden nap van, van új a nap alatt,

    Média videók, elemzések guru, médiában szerepel, celeb sztárok, bulvár hírek szerint,

    sajtó magnas, sajtó birodalom, sztár hírek első kézből, színész legendák, top 10 instagram star,

    Hollywoodi színészek, Oscar díjas filmek, mozi filmek Magyarországon,YouTube keresések,

    YouTube filmek csatornák, csatorna feltöltőtés, YouTube közösség közönség, YouTube feliratozás,

    feliratozás, néző szerzés vágy, instagram tagok, videó üzenet, videó player, osztott videók,

    Facebook videók, instagram videók, média videók cikkek,

    filmek, metró Goldman, legjobb filmrendezo, Oscar díjas filmek,

    images

    A bulvársajtó (tágabb értelemben: bulvármédia) gyűjtőfogalom, a populáris,
    és amellett felszínes, egyszerűsített gondolati tartalmakat közvetítő,
    esetleg népszerűséghajhász médiatermék jelzője, amely sajátos eszközeivel
    az azt közvetítő közeg (pl. újság, könyv, tv-, rádióműsor, előadás, elektronikus média)
    fogyasztását (példányszámszámát, nézettségét) hivatott növelni.
    A bulvár, mint fogalom, a mai, média által irányított világ előtt is létezett.
    Alapja akkor és most is, az emberek pletykák iránti vonzódása.
    A bulvármédia minden témát kihasznál, amelyet az annak
    megfelelő érzelmi töltéssel az olvasó elé tárhat. Ez a hajlam a legegyszerűbb
    híranyagoknál is tetten érhető. A szerencsétlenségeket,
    emberi tragédiákat, bűncselekményeket, baleseteket, természeti katasztrófákat kísérő,
    kevéssé jelentős érzelmi hatáskeltő eszközöket szándékosnak tüntetik fel, ezzel együtt olyan, kezdetleges
    ösztönökre építenek, amelyek többé kevésbé mindannyiunkban megtalálhatók
    cimke felhö

    bulvársajtó,felszínes sajto,emberek pletykák,könyv, tv-, rádióműsor,
    irányított világ,irányított bulvár,emberi tragédiákat, bűncselekményeket,
    baleseteket, természeti katasztrófákat,minden témát kihasznál,természeti katasztrófa,

    friss hirek

    2020. szeptember 1., kedd

       Bejegyezte: apuka dátum: 5:12 2020. szeptember 3., csütörtök

    Bulvarhirek kereses

    2020. augusztus 30., vasárnap

     … nem lehetett volna sikeres humorista - emlékeztetett Aranyosi Péter, aki megjegyezte, abból a “hat fillérből”, amit Fábry mellett.

    https://hirek.oldal.info/hírkatalógus/celeb/ f%C3%A1bry_s%C3%A1ndor

    … Ha nem támogatta volna a családja, akkor nem vállalhatta volna el az asszisztensi állást Fábry Sándor mellett, … nem lehetett volna sikeres humorista - emlékeztetett Aranyosi Péter, aki megjegyezte, abból a hat fillérből, amit Fábry mellett keresett,

    https://www.penzcentrum.hu/karrier/ vallott-a-magyar-sztarhumorista-fillerekert-dolgozott-fabry-sandor-mellett.11013 06.html

    … Pénzcentrum, profile picture · Pénzcentrum · 10 hrs ·. Ha nem támogatta volna a családja, akkor nem vállalhatta volna el az asszisztensi állást. PENZCENTRUM… volna sikeres humorista - emlékeztetett Aranyosi Péter, aki megjegyezte, abból a hat fillérből, amit Fábry mellett keresett, nem tudott volna kifizetni egy pesti a.

    … Ha nem támogatta volna a családja, akkor nem vállalhatta volna el az asszisztensi állást … Fábry Sándor mellett, nem lehetett volna sikeres humorista - emlékeztetett Aranyosi Péter, aki megjegyezte.

    … Szinte már közhelynek számít, és a politikusok az államalapítás ünnepén rendre el is sütik, hogy Szent Istvánnak köszönhetjük, hogy Magyarország sorsa

    https://m.facebook.com/ story.php?story_fbid=943182042831483&id=391936757956017

    … vállalhatta volna el az asszisztensi állást Fábry Sándor mellett, nem lehetett volna sikeres humorista - emlékeztetett Aranyosi Péter, aki megjegyezte, abból a

    … Ha nem támogatta volna a családja, akkor nem vállalhatta volna el az asszisztensi állást Fábry Sándor mellett, nem lehetett volna sikeres .

    http://kereso.startlap.hu/ ?q=f%C3%A1bry&num=12&sise=a&search=google&nhash=startlap_eb92a3f8b2e597f66e224c9 f9b374f89_TVRBeU1ESXdNREV6TURBeE1EWTBNVE14TkRjeU9EazJPRGt4TVRrM01EazBOekU1T0RZME 5EWTFOREF4TkRVNE5qY3pNalU9

    … FRISS HÍREK ÉRKEZTEK!!! A legnépszerűbb hírkereső portál! belföld, külföld, politika, gazdaság, életmód, utazás, divat, otthon, tech, mobil,

    http://jacksonmedicalmall.org/wp-content/media/kwtd/ hu8-v-18-%C3%A9szbont%C3%B3k-3z10qlaa.php?e=hu8-v-18-%C3%A9szbont%C3%B3k-3z10qla a&p=62pyj

    … A legnépszerűbb hírkereső portál! belföld, külföld, politika, gazdaság, életmód, utazás, divat, otthon, tech, mobil, hirkereso, hírkereső, hír24, hírek percről percre,

    Only top 10 results shown. See more results with a Premium account. Get plagiarism alerts with Copysentry.

    cimke felhö:

    Facebook közösségi keresés, Facebook videók feltöltése, Facebook használati feltételek,

    Facebook tagok keresések száma,

    közösségi portál, portál építés háló,kínai közösségi portál média, kínai nagy fal építése, gyerek zár,

    pedofil képeket tartalmazó cikkek, írások találatok, Mark Zuckerberg,Chris Hughes, Forbes.hu-n.

    Top 10 Instagram sztárok, videó üzenet feltöltés, top sztárok keresés, média mogulok,

    top filmek, mozi sztárok keresési eredmény, videó média player, lejátszás youtubon,

    instagram videók minden nap van, van új a nap alatt,

    Média videók, elemzések guru, médiában szerepel, celeb sztárok, bulvár hírek szerint,

    sajtó magnas, sajtó birodalom, sztár hírek első kézből, színész legendák, top 10 instagram star,

    Hollywoodi színészek, Oscar díjas filmek, mozi filmek Magyarországon,YouTube keresések,

    YouTube filmek csatornák, csatorna feltöltőtés, YouTube közösség közönség, YouTube feliratozás,

    feliratozás, néző szerzés vágy, instagram tagok, videó üzenet, videó player, osztott videók,

    Facebook videók, instagram videók, média videók cikkek,

    filmek, metró Goldman, legjobb filmrendezo, Oscar díjas filmek,

    images

    A bulvársajtó (tágabb értelemben: bulvármédia) gyűjtőfogalom, a populáris,
    és amellett felszínes, egyszerűsített gondolati tartalmakat közvetítő,
    esetleg népszerűséghajhász médiatermék jelzője, amely sajátos eszközeivel
    az azt közvetítő közeg (pl. újság, könyv, tv-, rádióműsor, előadás, elektronikus média)
    fogyasztását (példányszámszámát, nézettségét) hivatott növelni.
    A bulvár, mint fogalom, a mai, média által irányított világ előtt is létezett.
    Alapja akkor és most is, az emberek pletykák iránti vonzódása.
    A bulvármédia minden témát kihasznál, amelyet az annak
    megfelelő érzelmi töltéssel az olvasó elé tárhat. Ez a hajlam a legegyszerűbb
    híranyagoknál is tetten érhető. A szerencsétlenségeket,
    emberi tragédiákat, bűncselekményeket, baleseteket, természeti katasztrófákat kísérő,
    kevéssé jelentős érzelmi hatáskeltő eszközöket szándékosnak tüntetik fel, ezzel együtt olyan, kezdetleges
    ösztönökre építenek, amelyek többé kevésbé mindannyiunkban megtalálhatók
    cimke felhö

    bulvársajtó,felszínes sajto,emberek pletykák,könyv, tv-, rádióműsor,
    irányított világ,irányított bulvár,emberi tragédiákat, bűncselekményeket,
    baleseteket, természeti katasztrófákat,minden témát kihasznál,természeti

    © A bulváros hírek | Designed by Thailand Hotels, in collaboration with Tech Updates, Webdesign Erstellen and Premium Wordpress Themes