Újabb Zámbó a hírnév felé

2010. március 31., szerda


A Zámbó família újabb tagja méretteti meg magát.
Jimmy unokahúga, Zámbó Árpi lánya, a húszesztendős Edina szülői biztatásra, úgy döntött, hogy benevez az RTL Klub A Királynő című műsorában, ahol Magyarország legszebb lányát keresik.

Befutna a kifutón Zámbó Árpi lánya
Fotó: Bors


– Anyu már évek óta győzködött, hogy jelentkezzek a műsorba, és apu is biztatott – mondta a Borsnak Zámbó Árpy lánya, akitől nem áll távol a modellkedés. Kiskorában, négy-öt évesen már gyermek-szépségkirálynőnek választották. Kamaszkorában az akrobatikus rock and roll felé húzott a szíve, néhány évvel ezelőtt aztán újra modellkedni kezdett. Jelenleg különféle hoszteszmunkákat vállal, és tanul a főiskolai média szakos felvételijére. Eközben azért a versenyre is készül, mert tudja, hogy keresztapja, Zámbó Jimmy miatt sokan fogják figyelni a szereplését.

– Tízéves voltam, amikor a keresztapukám meghalt. Én úgy emlékszem rá, mint egy nagyon családcentrikus emberre, aki szeretett engem, és sokat járt hozzánk. Most megint elkezdődött egy vita a haláláról, ami nagyon megviseli a szüleimet, főleg aput, aki egyébként a mai napig sokat hallgatja a testvére dalait. Rettenetesen izgulok a verseny miatt, nem nagyon szerepeltem eddig semmilyen tévéműsorban, interjút sem nagyon adtam. Apu szerint nem kellene görcsölnöm, de neki könnyű, mert ő naponta feltűnik valamelyik tévében. Kihívásnak tartom, hogy szerepelhetek A Királynő műsorban, és remélem, nem hozok szégyent a Zámbó névre – mondta Edina, aki nem tudja, hogy családja jelent-e előnyt a versenyben.

– Nem tudom, hogy előny vagy hátrány-e, hogy Zámbónak hívnak, bízom abban, hogy azért fogok továbbjutni, mert szép vagyok – mondta.

Forrás: borsolnline.hu

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
© A bulváros hírek | Designed by Thailand Hotels, in collaboration with Tech Updates, Webdesign Erstellen and Premium Wordpress Themes